Trump összetörte az ukrán NATO-álmokat – Mandiner Harctér
Donald Trump beiktatásához közeledve már Zelenszkij is tárgyalna a fegyverszünetről, de feltételekkel. Az ukrán elnök NATO-tagságot szeretne, de erről Trump hallani sem akar.
„Lesznek következmények, lesz nyomozás, aztán lesz népszámlálás” – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Újabb tömegsírt találtak Kijev megyében mintegy 900 ukrán civil holttestével, miután kivonultak az orosz csapatok a területről – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken lengyel újságíróknak adott interjújában. Az államfő kijelentette: annak ellenére bukkantak ekkora tömegsírra, hogy az oroszok a holttestek egy részét krematóriumokban égették el.
Hány ember halt meg, senki sem tudja. Lesznek következmények, lesz nyomozás, aztán lesz népszámlálás”
– mondta Zelenszkij. Az ukrán elnök kitért arra is, hogy a nemzetközi intézmények szerinte időnként lassan dolgoznak, és nem biztos, hogy el tudják számoltatni a felelősöket, „ilyen vagy olyan bizonyíték hiányában, pedig vannak tanúk, akik mindent láttak”. Hozzátette, hogy
Az elnök kiemelte, hogy az ukrán hatóságok szerint mintegy 500 ezer ukránt vittek erőszakkal és jogellenesen Oroszországba. Úgy vélekedett, hogy az ukrán ügyészség és a rendfenntartók minden bizonnyal megtalálják és elítélik a polgári lakosság elleni bűncselekményekben érintett összes orosz „megszállót”.
„Ukrajna számára fontos, hogy nemzetközileg elismerjék: az oroszok követtek el ilyen bűncselekményeket, és Oroszországnak történelmi felelősséget kell viselnie ezért a háborúért" – hangsúlyozta. Zelenszkij a háború befejezésére irányuló tárgyalásokra rátérve úgy vélekedett,
Az elnök szerint most túl lassú a tárgyalások folyamata. Megfogalmazása szerint zajlanak ugyan egyeztetések az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttségek között videokonferencia útján, de „mind tudjuk, hogy (orosz oldalon) mindent egy ember dönt el" – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva. Ezért – mint mondta – meggyőződése, hogy a fontos kérdésekben döntés csakis Ukrajna és Oroszország elnökének találkozóján születhet.
(MTI)
Kép forrása: Youtube